A felvételkészítés alapjai

Látom a szótárral belétek fojtottam a szót :), sevész, annyi kell, hogy ha véletlen eltéved valaki egy fotós oldalra, azért ne csak az "és"-t és az "egy" szavakat értse, hanem legyen egy kicsi képe arról, hogy mit rejt a rekesz és záridő.

A felvételkészítés gyakorlata szükségessé tesz néhány dolgot.
A leírás végén talán majd már be tudjuk állítani gépünket technikailag és nem esztétikailag tökéletes képet tudjunk készíteni. Természetesen minden témáról lesz külön fejezet később.

Automatika típusok
A felvétel elkészítéséhez tulajdonképpen négyféle jellemzőt kell megmérnünk és a velük összefüggő kezelőszerveken beállítanunk.
Ennek alapján persze mondhatnánk azt, hogy fényképezni ezek szerint, nem is olyan bonyolult, de semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik! Ezt persze nem elrettentésnek szánom.

1. ÉLESSÉG
Meg kell saccolnunk a tárgy távolságát, hogy a képünk éles legyen. A tárgy távolságát mindig CCD síkjától mérjük, majd ezt a távolságot a fényképezőgépen, vagy annak objektívjén állítjuk be, ha ez lehetséges, pl. cserélhető objektív esetén.
De automatika esetén ezt a feladatot az autofókusz (AF) végezheti el helyettünk, mind a kompakt, mind a tükörreflexes gépek esetében, persze kivéve, ha mi akarunk élességet állítani manuálisan. Már néhány kompakt digitális gépen is lehetőség van erre, sajnos időigényes, így ha úgymond gyorsan kell képet készítenünk, inkább hagyatkozzunk az autofókusz adta lehetőségre.
A digitális gépek túlnyomó többségén az egyébként felvételezésre használt CCD-t alkalmazzák mérőmodulnak.

Az autofókusz avval az előnnyel jár, hogy a kép teljes felületét veszi alapul az élességállításhoz. Persze bizonyos típusoknál különböző beállítások alapján lehet képrészletekre is élességet állítani, nemcsak a kép egészére. Ezt mindenki maga kitanulhatja a használati utasításból. Gépfajtákra nem térnék ki jelen blogban, hisz akkor elveszünk a részletekben, amit meg nem szeretnék.
Az én kis Canon gépem (lent említett féle) az élességállításról információt ad színes keretekbe téve az élességállítási tartományokat. Tehát biztosak lehetünk benne, hogy a kerettel jelölt területek élesek lesznek képünkön. Ezt a szolgáltatást aztért tartom jó találmánynak, mivel néha ugyanis előfordulhat, hogy az általunk fontosnak ítélt képrészletet nem veszi gépünk alapnak a képélességnél.
Ebben az esetben forduljunk a fő témánk felé és az exponálógomb megérintésével mérjük újra a távolságot (kb félig lenyomva állít élességet a gép) és ezután tartsuk lenyomva a kioldó gombot (exponáló gombot), majd forduljunk úgy, ahogy eredetileg akartuk a képet készíteni és exponáljunk. Ügyelni kell arra, hogy a távolság ne változzon, mert csak így lesz éles az álatunk választott képrészlet képünkön.

2. HELYES FÉNYBEÁLLÍTÁS (expozíció)
Feladatunk megmérni az objektíven beáramló fény mennyiségét, azaz látható tartományú fénymennyiséget. Ennek alapján állítjuk be a fényképezőgépben a rekesznyílást és a záridőt (a 3. bejegyzés szótárában megtalálható kifejezések!), hiszen ezt a két, egymással összefüggésben lévő dolgot használja a fényképezőgép a fény szabályozására. Ezt a feladatot az expozíciós automatika (AE) láthatja el helyettünk. De a helyzet még bonyolódik azáltal, hogy a fényszabályozást befolyásolja a használt film érzékenysége (ISO), vagy a CCD beállított fényérzékenysége (ISO).
Digitális gépnél a felvétel előtt kell eldöntenünk, hogy milyen érzékenységet állítunk be. Előnye ugye, hogy minden képhez más "filmérzékenységet" állíthatunk be.

Persze, ha nem szeretnénk bíbelődni evvel, bízhatjuk az autómatikára, de annak hátulütői vannak. Én általában 200 vagy 400 ISO-t állítok "filmérzékenységnek"
Azonban ez a megvilágítási automatikák szerves része, hiszen a fénymérés adatai alapján dönt a gép! (a záridő és rekesz beállításról még később írok).
A modern digitális gépek legtöbbjében a fénymérésre nem külön szenzort alkalmazzák. Ahogyan az autofókusznál, úgy az AE esetében is igaz ez: így a Canon gép a teljes képfelületet mérheti fényt, ill. a részmérésekkel az expozíció finom korrekcióit is képes elvégezni az egyes képterületeken.

3. SZÍNBEÁLLÍTÁS
Nemcsak az összfénymennyiség, hanem az egyes hullámhosszak aránya is fontos. Ezt hívja a fizika tudománya színösszetételnek vagy színhőmérsékletnek az összetétel szabályossága függvényében. Ahhoz, hogy színhelyesen tudjunk fényképezni, rendben kell lennie gépünkön a fehérszintnek, fehéregyensúlynak (WB), a beállító automatikát pedig fehéregyensúly- automatikának (AWB, Auto White Balance) hívjuk.
Filmes gépeknél a film választásakor döntjük el, hogy napfényre (5600 K), műfényre (3200 K) vagy túlfeszített műfényre (3400 K) hangolt színes filmet fűzünk be.
A helyzet fekete- fehér filmeknél is ugyanez, a különböző színegyensúlyokhoz különböző filmek választhatók (pl. pánkromatikus A, B és C). Persze a filmválasztással nem tudunk maradéktalanul alkalmazkodni a meglévő fényhez, ezért szűrőznünk kell felvételeinket.
Mennyivel egyszerűbb ez a digitális gépnél, ahol a szűrőzést és a filmválasztást egy funkció, a fehéregyensúly képes elvégezni, még fekete-fehér vagy szépia üzemmódnál is! (színhőmérsékletbe és a Kelvin-skálába később még belenézünk) A fehéregyensúly mérése ugyancsak a CCDvel történik, az AF-nél és AE-nél már megszokott módon: a teljes képfelületet, majd a részterületeket értékeli ki külön-külön.
Természetesen a fehéregyensúlyt mindenkinek be kell állítania a gépén a használati utasítás szerint (nyilván nem megyek bele, mert minden gépnél máshogy kell ezt a műveletet beállítani)

Sajnos van egy óriási hátránya, mégpedig az, hogy a felvételt megelőzően kell három, jellegében különböző mérést végezni.
Az expozíció tehát késedelmet szenved a modern profi gépekhez képest. Azoknál a villámgyors reagálást úgy oldották meg, hogy külön műszerek mérnek és értékelnek ki egyidőben, külön áramköröket alkalmazva. Ezért nem is olcsók, hiszen azok már profi kategóriás gépek és beépített színhőmérséklet-mérője kétszer drágább, mint a kistestvéreknél! Persze ezt csak azoknak kell megfizetniük, akiknek tényleg szükségük van a sci-fi-be illő sebességre és pontosságra.
A kisfelhasználóknak még mindig ott van a korrigálásra használható utómunka. Erről később még szót ejtek, ingyenesen letölthető magyarnyelvű képszerkesztő progi keretében.

4. KOMPOZÍCIÓ, KOMPONÁLÁS, A TÉMA BEÁLLÍTÁSA
Legutoljára a képszerkesztés és a képhatárok beállítása következik.
Erre szolgál az optikai kereső és a bekapcsolható színes kijelző a gépek hátulján, nem javaslom, hogy a hagyományos (optikai) keresőn keresztül komponáljuk meg a képünket, ugyanis csökevényes szegény, nem azt látod, ami a képre fog kerülni, viszont a kijelzőn, már igen.
Persze az optikai kereső használatával gépünk nem fogyasztja az akkumulátort, kisebb a gép berázásának lehetősége stb., de sajnos nem az lesz a képen, amit szeretnénk.
A precíz képbeállításhoz viszont sokkal használhatóbb a kijelző, mint az optikai kereső. A mégprecízebb beállításhoz viszont a legjobb, ha tudunk állványt használni. Kisebb a berázás lehetősége, véletlen sem mozdítjuk el a gépet képkészítéskor, és még lehet sorolni hosszan, sajnos nem olcsó beszerezni egy álványt (bár használtan is lehet venni, és nem olyan mint egy használt ruha, még attól lehet jó is :)), ill. nem minden géphez lehet állványt csatlakoztatni sajnos. Ha lehet, akkor az alján találsz egy kis csavaros lukat, ez esetben állványvadászatra fel :).
A kompozícióra még kitérek később bővebben.


Végezetül, egy mesterem, akitől a fotózás alapjait tanultam mindig azt mondta "Ne csak nézz, láss is!" akkor bambán néztem rá, hogy hát nézni és látni..., majdnem ugyanaz. De nem, és mennyire igaza volt!

Továbbá attól jó fotós valaki, ha a képszerkesztésnek is mestere, nemcsak a mérendő fizikai adatokat tudja pontosan meghatározni!
Ez a képességünk nagyon jól és gyorsan fejleszthető, csak gyakorolnunk kell. Azt se felejtsük, hogy a képszerkesztésnek, a kompozíciónak évezredes hagyományai és tapasztalatai vannak. Járjunk tehát fotókiállításra, képtárakba, nézegessük híres fotósok fotógyűjteményeit, vagy egyszerűen egy National Geographic újságot! :)